Átprogramozni

Napjaink népbetegségévé vált az önzőség és a közömbösség. Menthetetlenül megölték az emberséget, a szívet, azt az erőt, ami a történelem minden fájdalmas és dicsőséges pillanatában eddig jelen volt. Átprogramozott minket a fogyasztói társadalom. Énközpontúakká váltunk. Mi hasznom van nekem? Mit adsz nekem? Mit kapok én cserébe? Miért tűrjem ezt el neked, millió másik lehetőségem van? Na és kit érdekel? Szeretem magam, így majd mások is szeretni fognak. Elfogadom magam, mert ez a legfontosabb. Egyedi vagyok és megismételhetetlen. Én mindent látni szeretnék. Én külföldön szeretnék tanulni. Én önmegvalósítok. Én… Én… Én… Ezek vagyunk mi: a technika, az okos XXI. század. Az intelligenciánk által épített falak közé zártuk magunkat s közben elfelejtettünk emberségesek maradni, elfelejtettünk szeretni, jól szeretni. Most az önmagunk által kiépített tökéletes világ ránk helyezte a dicsőség koronáját. Talán azt kaptuk, amire szükségünk volt, hogy rádöbbenjünk, hogy nem jó irányban haladunk, mert nem lehet jó irány, ha csak magunkat vesszük figyelembe. Várat csak sok darabból lehet építeni. S igen, meghatározók vagyunk egyénenként, de el kell, hogy ismerjük, hogy bizony önmagunk nélkül is minden működne tovább. Nincs lehetőség másképp élni, csak, ha körbe vesszük magunkat mások lelkével, mert egyedül az önmegsemmisülésre termettünk, mert a világ terheit csak valakivel együtt élhetjük meg, s mert örömeinkben csak valakivel együtt osztozhatunk.

Irizáló felhő az ég közepén. A szivárvány minden irányában hajlik az összes szín. Apró színcseppek törnek szét az ég-görbén. A horizont elszédít. Egyetlen perc csupán. Én magam is ennyi vagyok. Egy szivárvány-folt a végtelen egy pontján. Ezernyi törés a szívem egypercnyi peremén. Hátborzongatóan gyönyörű. Megérinthetetlen. Eddig csak én léteztem, de élni akarok, most már mindennél jobban tudom.

Igen, egy életem van, de türelmes és önzetlen vagyok, mert enélkül nem élhetek. Fontos vagy nekem. Szeretlek. Hogyan szeretnéd, hogy szeresselek?  Bocsáss meg, hogy nem figyeltem rád. Maszkkal fedett arckeret, egy mosoly, egy kis türelem, nem utazom, én figyelek rád. Most nem magam miatt, hanem érted, értetek. A te édesapádért, a te gyermekedért, az ő nagyszüleiért. Te… Ő… Ti… Ők…Önzetlen vagyok.

 Kép forrása: https://www.idokep.hu/keptar/album/Friss/kep/403672#kep

 in brevi...

Bokodil