Elmélkedős, kalandozós, merengős

A vázában hanyagul össze-vissza álló virágcsokor, a szél által táncoltatott függöny, ami körbe járja a nyári éjszakákon az ablakom... oly kellemes emlékek, oly szemet gyönyörködtető apró szépségei az életnek. E kis egy-egy másodpercek, mikor felfigyelünk ezekre,  aztán a feledés homályába veszítjük, de mégis feledhetetlenek, mert újra, s újra megtörténnek. Szeretem ezeket az apró dolgokat: a virágra szálló méh mohóságát, a pillangó felröppenésének könnyedségét, a víz átlátszó tisztaságát, megfoghatatlanságát, a nap sugarát az orcámon, a szülő óvó tekintetét gyermekén pihentetve, a szerelmest a másik szemébe nézve... Állj meg és nézz, nézz jól körül! Keresd az utcán, a házakban, a városban, s magadban ezeket a röpke gyönyörűségeket!

Néha napján elbizonytalanodom magamban, a tetteimben, a személyiségemben,  abban, hogy jó úton járok- e. De mi is ez a jó út? Van olyan egyáltalán? Vagy minden út kacskaringós, s hol jobbra, hol balra megy, néha szögegyenes, néha pedig, poros, saras, kietlen tájakon halad át. Azt hiszem így van, nincs szög egyenes. Ahogy nincs tökéletes élet, döntés sem, csak megszeretett tökéletlen. S életem folyamatosan terelgetem...néha úgy érzem túlságosan a határokat súrolva, átlépve, máskor pedig nem kihasználva a lehetőséget, de összességében azért elégedett vagyok, mert ez a sok-sok dolog mind, azt a különös valamit erősíti, hogy "én". A hibákkal, s a jóval együtt, ahogy formálódok, ahogy kétségbe esek, ahogy boldog vagyok, ahogy szeretek, ahogy sírok, ahogy nevetek...ez mind-mind én vagyok. S nem csak nekem mindenkinek 1000 arca van. Azért oly összetett, s csodálatos a világ, mert miközben másokat megismerünk, új helyeket felfedezünk, magunkat is felfedezzük velük.

in brevi...

Bokodil