Horvátország

Gyermeki álmom, mely oly édes, s oly szép... hogy én majd eljutok a Horvát tengerpart szirtjeire, 18 éves korom táján, s szememmel pásztázom, kifürkészhetetlenül, a végtelennek tűnő tenger habjait. Nézem, ahogy a hullámok fel, s alá ingadoznak, ahogy a sirályok a fejem felett elrepülnek, s érzem, ahogy a víz körülveszi a talpam, a testem, a bőröm minden szegletét. Mily régóta dédelgetem e kis álom foszlányt ott mélyen a fejemben, a szívemben.
És most valósággá vált. Mert ott voltam, mert éreztem, mert láttam, mert körülölelt a víz, a város. S hosszasan csak álltam s néztem, s hittem, hogy ez a valóság, ez a gyönyörűség itt terül el, épp most a szemem előtt. Olyan ez, mint, mikor a kisgyermeknek először mutatnak az égen repülőt...eláll a lélegzete s csak nézi, szemében a szín tiszta ámulattal.
Valóban olyan szép volt, ahogy mindig is képzeltem...

Az utcák hangulata, s a város valódi lénye lénye, ami igazán magával ragadó. Szűk utcácskák, a piacon a sok hihetetlenül friss gyümölcsök rengetege, s a tengerparti szirtek lélegzetelállító látványa.

 Azt hiszem ez az én paradicsomom:

 Ilyen kis mobil házak adtak otthont nekünk és osztálytársainknak az ott töltött 3 napra:

 

Vannak dolgok, amiket szerintem az embernek élete során  feltétlen meg kell élnie s cselekednie kell. Ilyesmik szerintem: ültetni egy fát, írni egy könyvet, ellátogatni a tengerhez, családot alapítani, igaz barátokra lelni, tanulni valamit a múlt század értékeiből, választani egy kedvenc költőt, rendszeresen sportolni...

in brevi... 

Bokodil